48. hét
Hydrogen
mta | index | ME | NatGeo | mno
Környezet
Forma 1
StarCraft
Elvenar (HU)
F/A-22 Raptor

Lopakodó design: A gép nagyon kismértékben felderíthető, ezt részben sajátos alakjának, részben a felhasznált radarhullám-elnyelő kompozitanyagoknak köszönheti. Az első lopakodóval, az F-117-essel összehasonlítva szembetűnő a gép formája. A kezdeti tapasztalatok szerint ha a gép síkjai különféle szöget zárnak be a radarsugárforrással, akkor minden felület másfelé tükrözi vissza a hullámokat (szcintilláció). Minél több különböző és keskenyebb síkból áll a gép felülete, annál többfelé szórja szét a hillámokat. Ezért olyan göcsörtös a Nighthawk. A további kutatások azonban kimutatták, hogy elsősorban a derékszögű felületek  verik vissza a hullámokat, ezért ha ezeket kerülik, a gép még lehet aerodinamikailag előnyös formájú. Az F-22-est ennek megfelelően alakították ki: szárnya és a vízszintes vezérsíkok be- és kilépőéle egymással megegyező szöget zárnak be (planform design). A szárny és a törzs felületeit egybeolvadó technikával erősítették össze. A nagy radarfelületű levegőbeömlő nyílások vonalai is 60°-os nyilazásúak és a hajtómű mélyen el van rejtve, a levegő útja pedig S-alakú, hogy a radarhullámok minél többször verődjenek vissza, mielőtt elhagynák a gépet. A pilótafülke, a futóműaknák és bombakamrák ajtajainak varratai fűrészfog-szerűek. A radarelnyelő kompozitanyagokat kevésbé használták (24%), szemben az F-117-essel, amely legnagyobbrészt ebből áll. Erre a szerkezet széleinek és döntő fontosságú felületeibe épített görbületek adtak lehetőséget. Kompozitanyagokat elsősorban a szárny széleiben, illetve a hajtóműben (speciális kerámia, ami a hőkibocsátást is csökkenti) alkalmaztak. Itt is alkalmazták a hagyományos gépeknél használatos radarelnyelő festést. A Raptornál ez annyiban fejlettebb, hogy nem növeli a gép tömegét, igen olcsó és egyben a kétszínű álcázófestést is adja. A festést robotok végzik, hogy tökéletesen egyformán hordják fel a festéket. A hajtóműnél kiterjedten alkalmazott hőmérsékletcsökkentő praktikák elsődleges célja az, hogy a magas hőmérsékleten ionizálódó gáz mennyiségét csökkentse, hiszen ez nagymértékben visszaveri az elektromágneses hullámokat. Ezért nem is nagyon használja az utánégetőt, de anélkül is képes a hangsebesség fölötti sebességre.

A pilóta feje, sisakja, illetve a műszerfal panelei is jelentős radarvisszaverő felületek. Ezeket is csökkentették (nem részletezett módon), valamint a fülkét bevonták egy indium-oxid-tartalmú filmszerű anyaggal, olyasmivel, mint az épületeken használt hőszigetelő bevonat (hasonlót alkalmaztak a Have Glass technológiában az F-16-osokban).

Fegyverzetét belső kamrákban hordja (bár tervezik külső felfüggesztési pontok felszerelését a lopakodást nem igénylő bevetésekhez). A gépágyú torkolatát is ajtó rejti, amikor nem használja. A gép több mint 30 antennája mind gondosan el van rejtve a burkolat alatt. A visszavert radarjelre azt szokták mondani, hogy nem nagyobb egy madárénál, sőt egy méhénél. Ez túlzás, de kb. egyszázada elődjének, az F-15-ösnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a radarokon századakkora távolságban jelenik csak meg, de legalábbis negyedakkora távolságban.

Felderítését nehezíti a hajtóműveknél hőkibocsátást csökkentő technika is, amelynek köszönhetően alig bocsát ki a környezeténél melegebb levegőt, még hangsebesség fölött sem, mivel azt képes utánégető nélkül is elérni (supercruise üzemmód). Hangsebesség fölött már a súrlódás is termel egy gyenge hőt, amelyet az érzékeny hőkeresőfejjel ellátott légiharcrakéták érzékelhetnek, ezt is igyekeztek csökkenteni. A vizuális és audibilis felderítést is igyekeztek megnehezíteni. E célból a hajtómű égésterméke teljesen füstmentes. Aki látott már B-52-est felszállni, ahogy a nyolc hajtómű okádta a füstöt, annak van összehasonlítási alapja.

Elektronika: Ez az első gép, amelyben a radar, a fegyverrendszerek és az elektronikus hadviselés eszközei integrális egészet alkotnak egy számítógépes rendszerben. A ma használatos más gépekben is vannak hasonló képességű eszközök, de azok mind önállóan működnek.

Az elektronika "lelke" a Common Integrated Processor (CIP), amely a szenzorok adatait dolgozza fel a különböző részegységek és persze a pilóta számára. Két CIP van, mindkettő 66 bővítőhellyel (slot), amelyeknek kb. 30%-a még szabad. Ez azt jelenti, hogy ha a gép újabb elektronikai részegységeket kap, azok a CIP cseréje nélkül is integrálhatók a rendszerbe. Ezen kívül biztosítva van a hely, az energiaellátás és a hűtés egy opcionális harmadik CIP-nek, tehát akár duplájára is fejleszthető a gép elektronikája. A számolási teljesítménye 700 millió utasítás/mp (700 Mips), ami fejleszthető 200-re, illetve a jelszámoló kapacitása 20 milliárd művelet/mp (20 Bops), ez fejleszthető 50 Bopsra. Memóriája több mint 300 MB, ami bővíthető 650-re.

Indítás: szemben a mai legtöbb géppel, ahol kismillió kapcsoló elfordításával és tesztek sorozatával indul a gép, az F-22 mindössze három lépés után startra kész. Ezek: 1.) akkumulátor bekapcsolása 2.) áramfejlesztő segédhajtómű indítása 3.) a két főhajtómű tolóerőszabályzójának alapjáratra állítása. A hajtóművek beindulnak, először a jobb, majd a bal. Ezután az összes alrendszer is bekapcsol, elvégzi a szükséges önteszteket és a segédhajtómű leáll. A pilótának betöltődnek a navigációs és repülési információk és a gép mindössze 30 másodperc alatt gurulásra kész.

A kijelzőket már részletesen tárgyaltuk a pilótafülkénél, de ejtsünk néhány szót a taktikai kijelzőn megjelenő szimbólumokról, amelyek a légierő által fejlesztett egységes szimbólumrendszer alapján jelennek meg. Az ellenséges gépek vörös háromszögekként, a saját gépek zöld körökként, az azonosítatlanok sárga négyzetként, a saját kötelék gépei pedig kék F-22 sziluettként jelennek meg. A légvédelmi rakétaállásokat ötszögek jelölik, mellettük a típusmegjelöléssel és a hatótávolságukkal. A szimbólumok további információkat is hordozhatnak: a tele háromszög azt jelzi, hogy a pilóta képes lenne rakétát indítani ellene, míg az üres ellen nem. A képernyőn van egy kurzor, amivel rámutatva a szimbólumokra a pilóta további információkat nyerhet az objektumról. A rendszer 98%-ban képes megállapítani a gépek típusát is.

A HUD-ot (head-up display), a BAe szállítja, ez mutatja a célpont és fegyverek állapotát. 11 cm magas, látószöge vízszintesen 30°, függőlegesen 25°. A megjelenítendő információkhoz szintén a légierő által kifejlesztett szimbólumrendszert használja, de egy színben. Egy videókamera is bele van építve, amely lehetővé teszi a harci cselekmény bevetés utáni értékelését (no meg a CNN-en való bemutatását). Mivel az ember inkább sokkal inkább taktikus gondolkodású, mint a műszerek értékelésének a szakértője, más szóval jó megkülönböztető, de nem jó integrátor, a fedélzeti számítógép gondoskodik a műszerek adatainak integrált értékeléséről és a pilótára hagyja az adatokból való következtetést.

Az AN/APG-77 radar a legfontosabb eszköze az F-22-esnek. A Northrop-Grumman és a Raytheon fejlesztette. Ez egy 2000 független adóvevő antennából álló aktív letapogató tömb, amelynek 15 grammos, 4 W-os antennái külön-külön képesek a nyaláb irányát és erősségét változtatni. Így a radar nagy pontosságra képes és a célt befogva automatikusan csökkenti a sugárzás erejét egészen addig a szintig, amíg még éppen képes érzékelni azt, ezért minimális a kibocsátott jel, ezzel együtt a felfedezés esélye is. Az adatokat feldolgozó számítógép segítségével 98%-os pontossággal fel tud ismerni minden repülő célt (repülőgépet és rakétát) és minden földi légelhárító rakétaállást. A számítógép azt is ki tudja számítani, hogy a gép mikor kerül az ellenséges radarok látókörébe.

Egyszerre négy légiharcrakétát képes célra vezetni és legalább tízet (nincs pontos nyilvános adat) követni. Ez kevesebb, mint néhány orosz vadászgépé, de a gyakorlatban nincs is szükség többre.

A radar jelenleg előrefelé lát, de terveznek beépíteni oldalranéző fázisvezérelt radart is, így a lokátor látószöge több mint 180° lesz.

A radar szoftverét három menetben (block) fejlesztették. Az első blockban a radar alapszintű működését, a párhuzamos keresés/befogást és a rendszerek ellenőrzését írták meg, ez kb. a rendszerek felét tette működőképessé. A második menetben a szenzorok működésének összehangolását kezdték meg, egyúttal frekvencia-összehangolást, -újrakonfigurálást és bizonyos elektronikus hadviselés funkciókat fejlesztettek. A harmadik lépésben befejezték a szenzorok összehangolását, megírták az oktatófunkciókat és az elektronikus hadviselés elleni funkciókat. A harmadik block kiegészítéseként (Block 3.1) felkészítették a rendszert a GBU-32 JDAM és a JTIDS (Joint Tactical Information Distribution System - közös taktikai információ-megosztó rendszer) használatára (csak vételi lehetőséggel). Tervezik a Block 4-et, amely az alapfunkciókat egészíti ki a sisakba épített irányítórendszerrel, AIM-9X-integrációval és adási lehetőséggel a JTIDS-ben.

Infravörös szenzorok: IRST az orrban és oldalranéző IRST a szárnyvégekben.

Adatlink: Inter/Intra Flight Data Link (IFDL), talán a legfontosabb eszköz, ez teszi az F-22-est igazán hatékonnyá. Bármely F-22 képes egy másik F-22-essel rádióhívás nékül adatot cserélni repülés alatt, vagy két repülés között. Így a pilóták sokkal önállóbban tudnak cselekedni, mivel például a kötelék parancsnoka egy szempillantás alatt ellenőrizni tudja, hogy kinek mennyi üzemanyaga, fegyvere van még, sőt még azt is, hogy éppen célba vett-e egy ellenséges gépet.

Az elektronikai hadviselés eszközei: egy AN/ALR-94 radarjelvevő és egy rakétafenyegetés-jelző, továbbá saját-idegen felismerő rendszer, FLIR, LTN-100G lézergiroszkóp, GPS és egy mikrohullámú leszállórendszer, csalikilövők. A szoftverekért a Boeing felelős.

Fegyverzet: 20 mm-es Gatling-rendszerű M-61A1 Vulcan gépágyúja a jobboldali hajtómű levegőbeömlő nyílása fölé van beszerelve. 480 lőszert lehet betárazni, tűzgyorsasága 100 lövés/mp. Rakétáit és bombáit a törzsön belüli fegyverkamrákban hordja: a középsőben maximum hat AIM-120C AMRAAM rakétát, illetve JDAM (műholdas irányítású) bombákat a két oldalsó kamrában pedig egy-egy AIM-9 Sidewindert. Az AIM-120A-ból csak négy fért be, de a csökkentett fesztávú C-ből a bombatér egyéb átalakításaival együtt már hat. A későbbiekben fel fogják szerelni a Paveway III lézerirányítású bombával is (az eredeti szándék szerint a gép csak elfogó vadászgép lett volna). Van négy külső felfüggesztési pontja is, egyenként 2270 kg-os teherbírással. (Ez már utólagos fejlesztés, célja a nagyobb fegyverterhelés olyan bevetéshez, amikor nem elsődleges cél az alacsony észlelhetőség.) Ide is AMRAAM, vagy JDAM, illetve 2270 kg-os póttartály függeszthető. Átrepüléshez a szárnyak alá négy póttank és nyolc rakéta függeszthető leszerelt vezérsíkkal, így egy garnitúra fegyverzetet önmaga is át tud szállítani az új állomáshelyre. A Raptorhöz fejlesztenek vadonatúj rakétákat is: a "Have Sash 2" légiharc rakétát és a "Have Slick" levegő-föld rakétát. Ezen kívül fel fogják szerelni a Small Diameter Bombbal (kisátmérőjű bomba), amely egy kistömegű, műholdas irányítású siklóbomba, jelenleg szintén fejlesztés alatt. A bombák helyett/mellé függeszthető pótüzemanyag-tartály is.

A rakétaindítás a LAU-128/A speciális indítókar segítségével történik. Indítás előtt kinyílik a fegyverkamra ajtaja és a kar kidugja a rakétát a légáramba, indítja, majd visszahúzódik a gép törzsébe és az ajtó becsukódik.

Műszaki adatok:

Gyártó: Lockheed-Martin és Boeing
Hosszúság: 18,92 m
Fesztáv: 13,56 m
Magasság: 5,05 m
Szárnyfelület: 78 m2
Üres tömeg: 14 375 kg
Tankolható üzemanyag: 10 t körül
Maximális felszállótömeg: 36 300 kg
Hajtómű típusa: Pratt & Whitney F119-PW-100
Hajtóművek száma: 2
Hajtómű teljesítménye: 156 kN
Maximális sebesség: 1,5-2 mach (titkos)
Szolgálati magassági határ: 16 000 m
Szolgálati hatósugár: 1400 km
Fegyverfelfüggesztési pontok: 6+2 a három fegyverkamrában és 2-2 a szárnyak alatt
Személyzet: 1 fő
Hadrendbe állították: 2005 körül
Bevetették: még nem
Üzemeltető országok: csak az USA
Maximális túlterhelés: 9 g
Ára: 150 millió USD
Ismert változatok: nincsenek

harcirepulo.hu




vissza
Vadászgépek