Felszállt a Boeing új szupergépe

(2009.12.16.) Elõször emelkedett a levegõbe a világ jelenlegi legmodernebb utasszállító repülõgépe, a Boeing 787 Dreamliner. A gép felszállását fél évvel ezelõtt az utolsó pillanatban fújták le, miután kiderült, hogy a minden eddiginél nagyobb arányban kompozit anyagokból épített sárkányszerkezet borításán mikroszkopikus méretû gyûrõdéseket és repedéseket vannak. A Dreamliner elsõ repülése az információk szerint rendben zajlott, úgy tûnik, végre fellélegezhet a gyártó és a megrendelõk is. Ha ezután minden a tervek szerint halad, a géppel 2010 végén találkozhatunk a japán Air Nippon Airways flottájában.
Tovább >
Teljesítette elsõ repülését az Airbus A400M
(2009. 50.hét) 2009. december 11. egy mérföldkövet jelentõ dátum az Airbus közepes katonai szállítógépe számára, hiszen helyi idõ szerint délelõtt 10 óra 15 perckor emelkedett elõször a magasba az MSN001 típusjelû A400M. Az új szállítógép elsõ repülésének idõtartama elérte a 3 óra 45 percet, a napvilágot látott információk szerint minden a tervek szerint alakult, a próbarepülés sikeresen lezajlott.
Tovább >
Elsõként az ausztrálok végeztek az MRH-90-es helikopter tengeri tesztjeivel
(2009. 49.hét) Az ausztrál haditengerészet az elsõ, aki végrehajtotta az európai fejlesztésû MRH-90 helikopter tengeri tesztjeit. A próbák a Manoora helikopter-hordozón folytak, közel egy hónapon keresztül.
Tovább >
Franciaország még 60 darab Rafale-t vásárol

(2009. 48.hét) A francia védelmi miniszter a napokban szerzõdést írt alá újabb 60 db Rafale megvásárlásáról. A megrendelt mennyiségbõl kap majd a légierõ és a haditengerészet is. Ha az új gépeket leszállítják, akkor a gépek száma eléri a 180-at. A tervek szerint a légierõ 234-et, a haditengerészet pedig 60 db-ot kap a típusból.
Tovább >
Hírek az orosz repülõgép- és helikoptergyártás világából
(2009. 47.hét) A Szuhoj cég megkezdte a védelmi minisztériummal ez év augusztusában aláírt szerzõdésben foglaltak szerinti munkálatokat, a Szu-35Sz típusú, többcélú vadászrepülõgépek gyártására. Az elsõ sorozatban gyártott vadászrepülõgépek összeszerelése 2010-ben kezdõdhet meg.
Tovább >
Tesztelik a Föld megkerülésére alkalmas napelemes repülõgépet
(2009.11.20.) Megtette elsõ tesztútját annak a repülõgépnek a prototípusa, amely technológiai szempontból nagy jelentõségû rekordkísérletre készül. A Solar Impulse nevû szerkezet meghajtásáról ugyanis kizárólag napenergiával mûködõ motorok gondoskodnak, és arra tervezték, hogy megkerülje a Földet.
Tovább >
A leendõ F-35-ös légibázisok listája
(2009. 45.hét) A napokban került nyilvánosságra annak a 11 amerikai légibázisnak a neve, ahova az Egyesült Államok légierejének F-35-ös vadász-bombázóit kívánják majd telepíteni. Az elsõ körben megjelölt légibázisok listáját az USAF is jóváhagyta, végleges döntés a leendõ F-35-ös bázisokat illetõen 2011-re várható.
Tovább >
Megkapta elsõ A380-as utasszállítóját az Air France
(2009. 44.hét) 2009. október 30-án ünnepélyes keretek között adták át az Air France elsõ Airbus A380-asát, ami által a francia légitársaság a világ jelenlegi legnagyobb utasszállítójának elsõ üzemeltetõje lett Európában.
Tovább >
Készültségi szolgálatban az elsõ brit Typhoonok

(2009. 43.hét) Megérkeztek a Falkland-szigetekre azok a brit királyi légierõhöz (RAF) tartozó elsõ Typhoon-ok, amelyeket azért telepítenek oda, hogy még ebben az évben átvegyék a készültségi szolgálatot az ott állomásozó Tornado F-3-asoktól.
Tovább >
Európa vezetõ légitársaságának választották a Lufthansát
(2009. 43.hét) A világ utazási szakemberei a Lufthansát választották Európa vezetõ légitársaságának a 2009-es World Travel Awards díjprogramban. A Lufthansa immár második éve kapta meg ezt az elismerést – ezúttal a portugáliai Obidosban, október 17-én tartott díjátadó ünnepségen.
Tovább >
A világon elsõként földgáz alapú üzemanyag hajtotta a Qatar Airways utasszállítóját
(2009. 42.hét) A katari légitársaság egyik Airbus A340-600 típusú utasszállítója valószínûleg beírta magát a polgári repülés történelmébe, mivel a napokban a világon elsõként emelkedett a magasba földgáz alapú GTL (Gas-to-Liquids) üzemanyaggal.
Tovább >
Ausztrália is a Heron robotrepülõgépeket választotta

(2009. 38.hét) Az Afganisztánban szolgálatot teljesítõ ausztrál katonák a közelmúltban kezdték meg az izraeli Heron robotrepülõgépek (UAV) használatát. Az elmúlt év júliusában Kanadába látogattak, ahol megkapták a szükséges kiképzést a Heron UAV-k alkalmazását illetõen.
Tovább >
Vége - a Rafale nyert Brazíliában

(2009. 37.hét) A francia elnök, Nicolas Sarkozy hétvégi brazíliai látogatása alkalmával a latin-ameriaki ország elnökével együtt nem csupán tengeralattjárók és helkopterek adásvételérõl döntöttek, hanem úgy tûnik, megkötötték azt az üzletet is, amirõl a francia katonai repülõgépipar évek óta álmodozott: a Rafale elsõ export megrendelését.
Tovább >
A MAKSZ-2009 tíz legfigyelemreméltóbb eseménye
(2009. 35.hét) Augusztus 23-án zárta be kapuit a MAKSZ-2009 a Moszkva melletti Zsukovszkij légibázison. A kiállítás utolsó napján a kedvezõtlen idõjárás hatására lerövidítették a repülõprogramot, amit végül az "Orosz Lovagok" kötelék áthúzása zárt, tisztelgésül volt parancsnokuk elõtt. A kiállítást sokféleképpen lehet értékelni, egy azonban biztos, az idei szalon emlékezetes marad.
Tovább >
Felszállt az elsõ, bõvített Data Linkkel modernizált B-1-es

(2009. 34.hét) A közelmúltban sikeresen hajtotta végre elsõ felszállását az a modernizált Boeing B-1 típusú bombázó, amelyet már integrált Data Link (FIDL) rendszerrel szereltek fel. A modernizáció során a repülõgép új processzorokat, színes kijelzõket és kommunikációs rendszereket kapott, amellyel a B-1-esek személyzete még hatékonyabban végezheti majd a munkáját. A repülést a 419. század állományából a személyzet a kaliforniai Edwards légibázisról hajtotta végre.
Tovább >
Fel van darabolva felettünk az égbolt
(2009.08.14.) A Ferihegyi repülõtér irányítótornyának jellegzetes sziluettje bizonyára sokaknak ismerõs, az ország felett áthaladó gépek többségét azonban nem innen, hanem egy pár kilométerrel arrébb, a reptér szomszédságában álló irodaházból kísérik figyelemmel. A légiforgalom-irányítók képzéséhez használt szimulátoron magunk is kipróbálhattunk, hogyan, és a profikat is meglestük munka közben.
Tovább >
Legkorábban 2013-ban indulhat a MiG-35 gyártása
(2009. 33.hét) Az indiai vadászgép tenderen induló MiG-35 gyártását az orosz fél legkorábban 2013-ban vagy 2014-ben tudja elkezdeni. A MiG-29M továbbfejlesztett változataként a MiG-35 a tavalyi Le Bourget légi szalonon komoly elismerést aratott.
Tovább >
Elkészült az Euro Hawk robotrepülõgép prototípusa

(2009. 32.hét) A Northrop Grumman Corporation befejezte az elsõ Euro Hawk robotrepülõgép prototípusának összeszerelését. Ez a típusú UAV az RQ-4 Block 20 Global Hawk leszármazottja, az EADS Defence & Security által kifejlesztett SIGINT (Signals Intelligence) bevetési rendszerrel van felszerelve, mely kiemelkedõ képességet biztosít például az elektronikus felderítõ feladatok végrehajtására.
Tovább >
Moduláris robotrepülõgépekben gondolkozik az amerikai légierõ
(2009.07.31.) Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) jelenleg is dollármilliókat költ a pilóta nélküli légijármûvekbõl álló flottájának kiépítésére, illetve bõvítésére.
Tovább >
Elkészült az elsõ F-35C

(2009. 31.hét) A Lockheed Martin Fort Worth-ban lévõ gyárában ünnepelték az Egyesült Államok haditengerészetének megrendelésére készülõ F-35C Lightning II vadászbombázó kigurulását. Ez lesz egyben a haditengerészet elsõ ötödik generációs és szintén elsõ lopakodó gépe, komoly elõnyhöz juttatva a flottát.
Tovább >
Egy igazi nagyvas szállt le Pápán: bemutatjuk a C-17 Globemaster III szállítógépet
(2009.07.20.) Repüléstörténeti jelentõségû eseményre került sor a minap, hiszen Pápán landolt a NATO új, nehéz teherszállító ezredének elsõ repülõgépe, a SAC01 lajstromjelet viselõ C-17 Globemaster III típusú katonai szállítógép. Az amerikai Boeing repülõgépgyártó által épített óriás teherszállítóból három példány fog a jövõben állandó jelleggel a pápai bázisrepülõtéren állomásozni. A Magyar Légierõ felségjelét viselõ monstrumok legfontosabb feladata, hogy javítsák a NATO haderõinek mozgékonyságát és könnyebbé tegyék az anyaországtól távol - például Afganisztánban - állomásozó csapatok ellátását.
Tovább >
Megdöbbentõ adatok láttak napvilágot a Raptorról
(2009. 29.hét) A még több F-22-es építésérõl szóló kongresszusi meghallgatások során napvilágot láttak olyan adatok, mint például a gép ára és üzemeltetési költsége. Egy repült óra a típuson 44 000 dollárba került, míg a régebbi F-15-ösöké csak 30 000 dollárba.
Tovább >
Izraeli robotrepülõgépeket vásárol Oroszország
(2009. 26.hét) Oroszország 12 darab robotrepülõgépet vásárol Izraeltõl összesen 53 millió dollár értékben. A megállapodás pontosabb részletei (például a leszállítás várható idõpontja) azonban még nem ismertek, de annyi már tudható, hogy két nagyobb méretû valamint tíz kisebb UAV-t vásárolnak az oroszok.
Tovább >
Idõ elõtt elhasználódnak az amerikai haditengerészet F-18-asai
(2009. 26.hét) Az amerikai haditengerészet a jövõre vonatkozólag kilenc géppel próbálja csökkenteni az F-18E beszerzését. A cél az, hogy csökkentsék a kiadásokat és felgyorsítsák az F-35-ös rendszerbe állítását (amire várhatóan hat évig még nem kerül sor).
Tovább >
A B-2 kapja a legnagyobb bombát

(2009. 25.hét) Három év kemény munkája után az Egyesült Államok légiereje új bombatartót fejlesztett ki a B-2-es bombázók számára, így ezek is képesek lesznek az új 13600 kilogrammos MOP hordozására (Massive Ordnance Penetrator).
Tovább >
Megkapta elsõ két Eurofighter Typhoon harci gépét Szaúd-Arábia
(2009. 25.hét) Hírügynökségi jelentések szerint Szaúd-Arábia a napokban vehette át a megrendelt 72 darab Eurofighter Typhoon elsõ két példányát.
Tovább >
Horribilis áron bár, de mégis elkészülhet a Raptor exportváltozata
(2009. 24.hét) Az amerikai légierõ (USAF) becslései szerint Japánnak körülbelül 250 millió dollárt kell majd fizetnie egy-egy F-22-esért.
Tovább >
Pilóta vagy szoftver irányítsa a hatodik generációs harci gépeket?
(2009. 24.hét) Az amerikai légierõre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy kevesebbet építsen a jövõ vadászgépébõl, az F-35-ösbõl (jelenleg a légierõ 1763 darabot tervez vásárolni). A légierõ utasítást kapott, hogy a jelenlegi négyéves védelmi felülvizsgálatban (QDR) értékelje át az F-35-ös jövõbeni szükségességét.
Tovább >
Az amerikai légierõ meghosszabbítaná az F-15-ösök üzemidejét

(2009. 23.hét) Az amerikai légierõ (USAF) egy korszerûsítési program keretein belül 8000-rõl 12.000 repült órára hosszabbítaná F-15-ös vadászgépeinek üzemidejét. A flotta nagy része 20 éves gépekbõl áll, melyek a szükséges felújítások elvégzését követõen továbbra is üzemben maradhatnának.
Tovább >
Drasztikusan csökkenti harci repülõgépeinek számát az amerikai légierõ
(2009. 21.hét) A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz! Ez a mondás az új, rendkívül sokba kerülõ ötödik generációs harci repülõgépek rendszeresítésére is igaz, ha lehet, még fokozottabban. Éppen ezért, az F-22 és az F-35 program irdatlan költségeit látva kényszerült olyan döntésre az amerikai légierõ (USAF), hogy kivon több mint 250 darab (egészen pontosan idén 249-et, jövõre pedig még néhányat) aktív harci gépet az állományból, hogy a felszabaduló erõforrásokat az új gépek szolgálatba állítására fordíthassa.
Tovább >
MiG-29-esekkel repülve készül az izraeli légierõ Szíria és Irán ellen
(2009. 21.hét) Az Izraeli Légierõ (IAF) kijelölt vadászpilótái, a világ több mint 25 országában üzemben álló, a volt Szovjetunióban kifejlesztett MiG-29 Fulcrum típusú vadászrepülõgépekkel repültek annak érdekében, hogy minél jobban fel tudjanak készülni a típus ellen megvívandó légiharcra.
Tovább >
Szu-30-as harci gépeket vásárol Vietnám
(2009. 21.hét) A szovjet/orosz fegyverek alkalmazásában több évtizedes tapasztalatokat szerzõ ázsiai ország ismét Oroszországhoz fordult légierejének modernizálása érdekében. A meglévõ 12 darab Szu-30-as és 36 darab Szu-27-es harci gépüket újabb tucatnyi Szu-30-assal egészítik ki. A nagy harcértékû, rendkívül korszerû gépek vételára mindössze 42 millió dollár darabonként, mely igen kedvezõnek tekinthetõ.
Tovább >
Befejezõdhet a világ legjobb vadászgépének gyártása
(2009. 20.hét) Az amerikai védelmi minisztérium bejelentése alapján úgy tûnik, hogy még idén végleg befejezõdhet a világ elsõ, szolgálatba állított ötödik generációs típusának gyártása, így az amerikai légierõ és a többi érdeklõdõ is hoppon marad.
Tovább >
Kínos meglepetés! Amerikai kézbe került a legjobb orosz vadászgép
(2009. 19.hét) A Szuhoj Szu-27 Flanker típuscsalád kétségtelenül a szovjet/orosz katonai repülõgépgyártás egyik, ha nem a legjobb produktuma, mely napjainkban is az orosz légierõ legpotensebb, rendszerben álló vadászgépe. Az ukránok azonban a közelmúltban - kijátszva az oroszokat - eladták egy amerikai magáncégnek két repülõképes Szu-27UB gépüket..
Tovább >
Négyszeres hangsebességet értek el egy új fejlesztésû hajtómûvel
(2009. 19.hét) Az Egyesült Államok egyik kutatóintézetében egy új, a kettõs torlósugárhajtómû (ramjet) technológián alapuló, változtatható geometriájú ki és bemeneti nyílással rendelkezõ hajtómû segítségével négyszeres hangsebességet (4 Mach) értek el. A sugárhajtómûvek gyártásában élenjáró Pratt & Whitney cég Rocketdyne PWR-9221FJ típusú erõforrása egyelõre a földön állva egy speciális próbapadon teljesítette a tesztet, a számítások szerint azonban erre a levegõben is képes lehet, új dimenziókat nyitva a nagysebességû katonai és polgári repülõeszközök fejlesztésében.
Tovább >
Új utak, alternatív megoldások keresése a repülésben
(2009. 18.hét) A közúti közlekedés után a polgári és a katonai repülésben is egyre inkább teret hódítanak az alternatív üzemanyagok, legyen szó napenergiáról, hibrid hajtásról vagy éppen a nem kõolaj alapú üzemanyagokról. Egyik ilyen irányzat az üzemanyagcellás megoldás is, melynek fejlesztésében úttörõ szerepet vállal a a világ vezetõ vegyipari vállalata, a BASF cég.
Tovább >
Levegõbe emelkedett az új amerikai felderítõ repülõgép prototípusa
(2009. 18.hét) Az Egyesült Államok haditengerészetének (U.S. Navy) megrendelésére készülõ Boeing gyártmányú P-8A Posseidon katonai repülõgép T-1 jelzésû prototípusa 2009. április 25-én 10:43-kor emelkedett elõször a levegõbe. A gyártó cég seattle-i üzemének kifutópályájáról felszálló kéthajtómûves felderítõ és járõr repülõgép új korszakot nyithat a haditengerészeti repülésben.
Tovább >
A repülõ autó lesz a jövõ közlekedési eszköze?
(2009. 18.hét) Szinte a repülés hõskora óta foglalkoztatta az a pilótákat, illetve a repülõgép-tervezõket, hogy miként lehetne a repülést a földi közlekedéssel ötvözni, hogyan lehetne olyan szerkezetet tervezni, amelyik, ha kell, az úton gurulva halad elõre, máskor pedig a szárnyait kiterjesztve emelkedik a magasba. Tervek tucatjai születtek e téren az elmúlt évtizedek során, de olyan megoldás, amely a megvalósítás szintjére is eljutott volna, alig.
Tovább >
Bemutatták a legújabb légi robot ragadozót

(2009. 17.hét) A General Atomics cég a napokban kezdett el információkat kiszivárogtatni az egyelõre titkos Predator C Avenger robotrepülõgép (UAV) elsõ repülésérõl. A fontos eseményre még április elsõ napjaiban került sor, a cég Palmdale-i központjában. Azóta már további két sikeres repülést hajtott végre az UAV, a tesztelési program tehát zökkenõmentesen zajlik a jelek szerint.
Tovább >
A legkorszerûbb orosz harci helikoptereket vezényelték a Kaukázusba

(2009. 17.hét) Az orosz hadsereg bejelentette, hogy az elsõ hat darab, sorozatban gyártott Mi-28N Night Hunter típusú harci helikopterét azonnal az Észak-Kaukázusi Katonai Körzetbe vezényelte. A nagy harcértékû, erõs fegyverzetû páncélozott csatahelikopterek gyakorlatilag bármikor bevethetõek. A tervek szerint a következõ években több tucat újabb Mi-28-ast állítanak hadrendbe, így megkezdõdhet a Mi-24-esek lecserélése.
Tovább >
Robotrepülõgép rekord - 150.000 óra a levegõben
(2009. 16.hét) Az amerikai Boeing cég és leányvállalata - az Insitu Inc. - közös fejlesztésének eredménye a ScanEagle típusú robotrepülõgép, ami az elmúlt napokban egy figyelemre méltó eseménnyel hívta fel magára a figyelmet. Az Irakban és Afganisztánban szolgálatot teljesítõ szövetséges erõk egyik robotrepülõgépe ugyanis a típus 150.000-dik óráját töltötte a levegõben. A ScanEagle igen hatékonyan alkalmazható hírszerzõ, felderítõ és járõrözõ feladatkörökre.
Tovább >
Újabb harci gépekkel gyarapodott a szolnoki Repülõmúzeum
(2009. 13.hét) Az elmúlt héten két repülõgéppel gazdagodott a Múzeum gépparkja. Ráadásul két azonos típusú, sõt, alváltozatú géppel, jelesül MiG-21biszAP-vel. Mindkettõt Kecskeméten, a Légijármû Javító Üzemben festették újra a 2008 augusztusi repülõnap alkalmából, ahol természetesen már csak a statikus kiállítás fényét emelhették.
Tovább >
Billenõrotoros gépek a különleges egységeknek
(2009. 13.hét) Az amerikai védelmi minisztérium a közelmúltban újabb 172 darab V-22 Osprey billenõrotoros gépet rendelt darabonként 63 millió dollárért. Ebbõl a mennyiségbõl 141 darab kerül az amerikai tengerészgyalogsághoz, 31 darab pedig az amerikai légierõ speciális mûveleti egységéhez (SOCOM).
Tovább >
Tesztelik a britek az újgenerációs amerikai harci gépet

(2009. 13.hét) A brit védelmi minisztérium illetékesei a napokban jelentették be, hogy Nagy-Britannia három darab Lockheed Martin F-35B Lightning II tesztrepülõgépet vásárol, a Joint Strike Fighter Program tesztelési és értékelési fázisának részeként.
Tovább >
Amerikai F-16-osokkal fegyverkezik Törökország

(2009. 10.hét) A NATO déli szárnyának egyik legfontosabb bástyája Törökország, mely a szomszédos Görögországgal állandó fegyverkezési versenyben áll. Ezúttal a törökök léptek elõször, és egy jelentõs, harminc darab harci géprõl szóló megrendelést adtak le az amerikaiaknak.
Tovább >
Íme az új amerikai harci gép rendszerbe állításának ütemterve
(2009. 9.hét) Egy nyilvánosságra került ütemterv szerint az amerikai tengerészgyalogság (US Marine Corps) kapja meg az elsõ, széria F-35B Lightning II harci gépeket.
Tovább >
Hamarosan elkezdõdhet az F-35-ös pilóták kiképzése

(2009. 9.hét) Az amerikai légierõ elsõ F-35 Lightning II vadászgépei az elõzetes tervek szerint leghamarabb 2013-ban kezdhetik meg szolgálatukat. Az új típussal a jelenleg még szolgálatban lévõ F-16 és A-10 repülõgépeket váltanák majd fel. Annak ellenére, hogy az F-35-ös hadrendbe állására éveket kell várnunk, az oktatópilóták kiválasztása már folyamatban van.
Tovább >
Tovább gyorsul az új orosz harci gép fejlesztése

(2009. 8.hét) Éppen egy esztendeje, 2008 február 18-án emelkedett a levegõbe az orosz Szu-35BM típusú repülõgép elsõ prototípusa. Az azóta eltelt idõszak során az idõközben bekapcsolódott második példánnyal 87 felszállást teljesítettek. Idén egy újabb géppel gyarapodik a flotta, hogy az év végére elérhessék a tervezett 150-160 felszállást.
Tovább >
Lenyûgözõ az F-22 Raptor teljesítménye
(2009. 8.hét) A Lockheed Martin elkészítette az F-22 Raptor eddigi teljesítményének statisztikáját, melynek nem titkolt célja az, hogy támogatást szeretnének nyerni további Raptorok építéséhez. A statisztikából ugyanis egyértelmûen kiderül, hogy az új, ötödik generációs vadászgép jóval túlteljesítette a légierõ által támasztott elõzetes követelményeket.
Tovább >
Mégis kellenek a MiG-29-es harci gépek
(2009. 7.hét) Az orosz védelmi minisztérium 25 milliárd rubelt fizet azért a 24 darab MiG-29SMT típusú vadászrepülõgépért, amit az algériai kormány az „alacsony összeszerelési színvonalra és a mûszaki hibákra” hivatkozva nem vett át az orosz cégtõl.
Tovább >
Idén megkezdõdik a Szu-34-esek rendszeresítése az orosz légierõben
(2009. 7.hét) Az orosz légierõ vezérkari fõnöke, Alexandr Zelin vezérezredes, egy hétfõi sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a 2009-es évtõl meg kívánják kezdeni a Szu-34-es harcászati csapásmérõ repülõgépek rendszeresítését.
Tovább >
Szenzációs magyar mûrepülõ siker az Egyesült Arab Emirátusokban
(2009. 6.hét) Szenzációs repülõ tudásáról tett ismét bizonyságot Veres Zoltán Európa-bajnok mûrepülõ és többszörös Guiness rekorder.
Tovább >
Van még jövõje a Harrier harci gépeknek
(2009. 5.hét) A brit védelmi minisztérium az elmúlt napokban kötött egy 198 millió fontos szerzõdést a Rolls-Royce-al, melyben megállapodtak a meglévõ Harrier flotta Pegasus hajtómûveinek karbantartásáról az elkövetkezendõ 10 évben.
Tovább >
Raptorok biztosították Obama beiktatását
(2009. 5.hét) Az új amerikai elnök – Barack Obama – beiktatása során a 94. Vadászrepülõ Század Raptor pilótái felügyelték Washington egét, ami részét képezte az Operation Noble Eagle nevû hadmûveletnek.
Tovább >
Polgári feladatokat kaphatnak a robotrepülõgépek
(2009.01.25) Egy német intézmény mérnökei olyan robot légi jármûveket alkottak meg, amelyek kiválóan alkalmasak polgári feladatok ellátására.
Tovább >
Hangsebesség felett repült utánégetõ nélkül a Gripen Demo
(2009. 4.hét) Új tagja van az utánégetõ nélkül is szuperszonikus sebességet elérni képes harci repülõgépek klubjának. A Gripen Demo vadászrepülõgép ugyanis a héten sikeres próbarepülést hajtott végre, amely során utánégetõ használata nélkül lépte át a hangsebességet a Balti-tenger felett.
Tovább >
|
840 utas egy repülõgépen!
|
|
(2009. 4.hét) Az Air Australia nevû légitársaság az európai Airbus repülõgépgyártó konzorciumtól olyan A380-as óriásgépeket rendelt, melyek egyosztályos kivitelben készülnek, így összesen 840 utas elszállítására képesek. Ez rekordnak számít a polgári repülés történetében!
Tovább >
|
|
Tizenöt éve a csúcson az európai repülõgépgyártó sikermodellje
|
|
(2009. 2.hét) Az Airbus cég a napokban ünnepelte az elsõ A330-as átadásának 15. évfordulóját. A típus üzembe állításával - a gyártó szerint - új dimenzióba lépett a légi utasszállítás, hiszen kategóriájában az egyik legsikeresebb és legköltséghatékonyabb típusról beszélünk. Ez a két hajtómûves, közepes és hosszabb távolságokra rendszeresített szélestörzsû repülõgép, a kedvezõ tapasztalatok miatt még sokáig fogja szolgálni az utazni vágyókat, azok legnagyobb örömére.
Tovább >
|
|
Ösztönzõ ajánlat a leendõ Diamond tulajdonosoknak
|
|
(2009. 2.hét) A Diamond cég a közelmúltban meghirdetett egy új, a változó piac igényeihez alkalmazkodó ösztönzõ programot. A jelenlegi nem túl kedvezõ gazdasági és pénzpiaci helyzetben ugyanis sokan úgy gondolhatják, hogy nem most van itt az ideje egy új repülõgép megvásárlásának. A Diamond megoldása azonban bebizonyítja, hogy egy új DA40 XLS vagy egy DA40 CS repülõgép megtakarításokat és hatékonyság növelést is jelenthet tulajdonosának.
Tovább >
|
|
Tucatnyi A380-as óriásgép került átadásra
|
|
(2009. 2.hét) Eredményes volt a gyártás és az átadás, legalábbis ami az A380-as óriásgépeket illeti, hiszen a múlt évben le tudtak szállítani a megrendelõknek 12 darabot a világ jelenlegi legnagyobb utasszállító repülõgépébõl. Így a még 2007-ben átadott elsõ, a Singapore Airlines tulajdonába került géppel együtt jelenleg már 13 darab Super Jumbo rója az égi országutakat.
Tovább >
|
|
Raptorok indulnak Japánba
|
|
(2009. 1.hét) Az Egyesült Államok légiereje (USAF) még ebben a hónapban F-22A Raptor harci gépeket telepít át a Csendes-óceán térségébe, konkrétan Japánba és Guam-szigetére. A világ jelenleg egyetlen, szolgálatban álló ötödik generációs harci repülõgép típusából a jelenlegi tervek szerint 12 darab települ át a Japánban található Kadena légibázisra, míg a Guam-on lévõ amerikai támaszpontra szintén egy tucatnyi érkezik majd.
Tovább >
|