B-52 Stratofortess

A B-52-es az amerikai légierő legendás interkontinentális nehézbombázója. Hivatalos neve Stratofortress, amely arra céloz, hogy ez gép hódította meg a bombázók közük a sztratoszférát, de hívják Big Ugly Fat Fuckernek is (ezt nem fordítom le). 1955-ben állt szolgálatba, a tervek szerint 2000-ig maradt volna hadrendben, de a védelmi kiadások többszörös megkurtítása miatt a gépek elektronikájának a jelentős fejlesztése, ezzel együtt a típus egészen 2045-ig való szolgálatban tartása mellett döntöttek.

A gép elődei között meg kell említeni a B-36-os nehézbombázót, minden idők legnagyobb méretű repülőgépét, amely az 50-es évek elejéig állt szolgálatban, és a B-47-est, az első sugárhajtóműves bombázót. Az első B-52A 1952-ben repült először, az utolsó B-52H 1962-ben települt szolgálati helyére. Jelenleg csak ez a változat áll szolgálatban. Az összes gyártott példány 744 volt, ebből 104 H változat. Ma 94 darab áll hadrendben belőlük.

A kifejlesztés célja az volt, hogy legyen egy gép, amely amerikai támaszpontokról képes elérni a Szovjetúniót és azt atombombákkal megtámadni. Hasonló feladatra a szovjeteknek a Tu-95-öst fejlesztették, de sem darabszámban, sem hordozható atomrobbanófejekben nem közelítette meg a B-52-est. Ezért a szovjetek a START egyezmények alapján mindig is több interkontinentális rakétát tartottak szolgálatban, mint az amerikaiak. Abban az időben egy ilyen magasan, gyorsan repülő gépet lehetetlen volt elérni és a nukleáris fegyvereket is elsősorban bombákban képzelték el. A későbbiekben a gépet felszerelték nukleáris rakétákkal, a Hound Dogokkal, majd robotrepülőgépekkel, a félelmetes ALCM-ekkel. Ma ACM (Advanced Cruise Missile) robotrepülőgépekkel is felszerelhető. Természetesen nagytömegű hagyományos töltetű bombát is képes magával vinni, gravitációs és precíziós fegyvereket, JDAM-et, kazettás bombákat egyaránt, valamint Harpoon hajók elleni rakétát is.

Manapság ez a gép egy hagyományos konfliktusban borzasztó sebezhető lenne, hiszen óriási távolságokból látszik a radarernyőkön, nem valami gyors (bár a 950 km/h a 60-as években nem volt rossz), nem nagyon tud manőverezni, az önvédelmi fegyverei pedig kimerülnek a faroklövész gépágyújában. Azonban az új elektronikával és a légierő egyéb eszközeivel mégis roppant sikeres, bevetették az Öböl-háborúban, Szerbiában és legutóbb Afganisztánban is. Korábban a vietnámi háborúban használták nagy számban, a megerősített fedezékek és bunkerek réme volt, valamint óriási bombaterhelésének köszönhetően szőnyegbombázásra használták. Sokáig nem volt ellenségük, végül a szovjetek nagyhatótávolságú föld-levegő rakétákkal szerelték fel a viet-kongokat, akkor sokat lelőttek belőlük. A világ eddigi leghosszabb küldetését B-52-esek hajtotta végre: az Öböl-háborúban Barksdale-ből felszállva 35 órás missziót teljesítettek robotrepülőgépeket indítva, majd a bázisra hazatérve. Szőnyegbombázásra is használták, pszichológiai hatása óriási volt. Szerbiában kazettás bombákkal támadták a szerb állásokat, Afganisztánban a tálibok búvóhelyéül szolgáló barlangokat támadták nagyhatóerejű bombákkal.

Hajtóműve: 8 hajtóműve van. Ma már nem csodálkozunk, hogy a Boeing-777-esnek két másfélszeres embermagasságú hajtóműve van, de az 50-es években 8 hajtóműre volt szükség egy ekkora géphez. Ezek a szárny alatt négy gondolában foglalnak helyet. Azóta többször új generációsra cserélték a hajtóműveket, de a darabszámon nem változtattak. A legutóbbi tervek szerint Rolls-Royce hajtóműveket kapna, amelyekkel tovább növekedne a hatótávolság és egyetlen légi utántöltéssel bárhova eljutna a világon.

Az óriási szárnyfesztáv miatt a szárnyvégeken támasztófutók vannak (tandem futómű-elrendezés).

A pilótafülke a nagy magasság és a hosszú küldetés miatt túlnyomásos.

Felderítő és tengeri járőröző feladatra is használják. Két B-52-es két óra alatt 346 000 m² óceánfelületet képes megfigyelni.

Elektronikája: Az orr alatt egy forgatható toronyban van elhelyezve a AN/ASQ-151 elekrooptikai megfigyelőrendszer, amely áll egy Raytheon AN/AAQ-6 FLIR-ből (Forward Looking InfraRed - előrenéző infravörös megfigyelő rendszer), és a Northrop Grumman AN/AVQ-22 egy nagyfelbontású éjjellátó célzó- és megfigyelőrendszer (LLTV). A pilóták éjjellátó szemüveget (NVG) viselnek, hogy éjszakai bevetéseken jobban lássák a földfelszínt és az ellenséges repülőgépeket. 1989-től GPS-szel is felszerelték őket. Saját maga képes elektronikai hadviselésre az ITT AN/ALQ-172(V)2 többsávos radarfelderítő és -zavarórendszerével. Az AN/ALR-20A radarriasztó rendszer felismeri és veszélyesség szempontjából osztályozza az ellenséges radartevékenységet. A Northrop Grumman (Litton) AN/ALR-46 digitális radarjelvevő 2-18 GHz-es sávszélességen képes venni és egyidejűleg 16 radarjelet azonosítani. A Northrop Grumman AN/ALQ-155 radarzavaró rendszer 360 fokos körben képes zavarni a D, E, F, G, H sávokon a radarokat. Fel vannak szerelve a Motorola AN/ALQ-122 hamis radarjelgenerátorral, a AN/ALT-32 radarzajkeltővel és a Northrop Grumman AN/ALQ-153 farokban elhelyezett riasztórendszerrel, ami a pulzus-Doppler radarok tevékenységét jelzi. 12 AN/ALE-20 és 8 AN/ALE-24 infracsapd-kilövővel van felszerelve a hőkövető rakéták ellen. A tájékozódást segíti a Northrop Grumman stratégiai radar, a Honeywell radar-magasságmérő, Smiths helyzetmeghatározó rendszer, a Tercom földfelszín-összehasonlító rendszer, a Teledyne Ryan Doppler-navigációs radar, a Honeywell AN/ASN-131 inerciális navigaciós rendszer és az IBM/Raytheon AN/ASQ-38 bombázó és navigációs rendszer. 2000-től a Boeing elkezdte felújítani ezt a rendszert, gyorsabb processzorokkal és adatátviteli rendszerrel, valamint új inerciális navigációs rendszerrel szereli fel a B-52-eseket.

Fegyverzet: önvédelemre ASG-21 20 mm-es forgócsövű gépágyú, vagy négy géppuska (korábbi változatok) a faroklövésznek; AGM-86A ALCM, AGM-86C CALCM, AGM-129 ACM, AGM-142 Raptor, robotrepülőgépek nukleáris vagy hagyományos töltettel 8 darabos revolvertárban a bombakamrában és a szárnyak alatt, Harpoon hajók elleni és Have Nap rakéták, tengeri aknák, 51 db 227 kg-os, 30 db 454 kg-os, vagy 20 db 907 kg-os JDAM, gravitációs bomba, 2003-tól: Joint Stand Off Weapons (JSOW) és Wind Corrected Munitions Dispenser (WCMD), hagyományos töltetű gravitációs bombák.

Műszaki adatok (H változat)

Gyártó: Boeing
Hosszúság: 49,2 m
Fesztáv: 56,36 m
Magasság: 12,4 m
Szárnyfelület: 371,6 m²
Üres tömeg: 83 250 kg
Tankolható üzemanyag: 181 000 l (10 belső + 2 külső póttankban)
Maximális fegyverterhelés: 35 000 kg
Maximális felszállótömeg: 221 353 kg
Hajtómű típusa: Pratt & Witney TF-33-P-3
Hajtóművek száma: 8
Hajtómű teljesítménye: 8*75,6 kN
Maximális sebesség: 957 km/h
Szolgálati magassági határ: 16 765 m
Szolgálati hatósugár: 16 093 km
Fegyverfelfüggesztési pontok: 1 bombakamra a törzsben és 2 felfüggesztési pont a szárnyak alatt
Személyzet: 6 fő; H változat: 5 fő (repülőgép-parancsnok, pilóta, radar-navigátor, navigátor és elektronikus hadviselés-tiszt), katapultálható ülésekben(!)
Hadrendbe állították: A: 1955, H: 1961
Bevetették: Vietnám, Öböl-háború, délszláv válság, Afganisztán
Üzemeltető országok: csak az USA
Ára: H: 30 millió USD (1961-es ár)
Ismert változatok: A-H

harcirepulo.hu