B-1B Lancer

Az amerikai védelmi politika a 1970-es években a B-52 utódaként egy olyan repülőgép kifejlesztését tűzte ki célul, amely kétszeres hangsebességgel képes interkontinentális távolságra nagytömegű nukleáris fegyvert szállítani. Ez volt a B-1A, a hidegháború egyik jelképe.

A gép közvetlen elődjének számít az XB-70-es, amelyet a 60-as években azzal a szándékkal fejlesztettek, hogy háromszoros hangsebességgel repülve elérje a Szovjetúniót. A gépet az irreális költségek miatt soha nem gyártották sorozatban. A B-1A-kból négy darab készült, amelyekkel a berepülést végezték és számos világrekordot értek el velük. A B-1A programnak is jelentősek voltak a költségei, ezért 1977-ben törölték is. 1981-ben élesztette fel a Reagan-adminisztráció, ekkor a gépet áttervezték.

A B-1B csúcssebessége "csak" 1,25 Mach, viszont jelentősen megnövelték a fegyverterhelését és csökkentették az üzemeltetés költségeit. A gép elektronikája is egyedülálló. Az első sorozatban gyártott B-1B 1984-ben repült először és 85-ben állt hadrendbe. Összesen 100 B-1B-t rendeltek, az utolsót 1988-ban szállították, ezeket öt amerikai támaszponton állomásoztatják.

A B-1B 61 világrekordot tart sebességben, repült távolságban és hasznos teherben.

A világpolitikai helyzet megváltozásával a B-1-esek elvesztették elsődleges funkciójukat mint nukleáris csapásmérő repülőgépek. Az Öböl-háború megmutatta, hogy sokkal inkább nagytömegű hagyományos fegyverzetet hordozó bombázókra van szükség, ezért elkezdődött a Conventional Mission Upgrade Program (CMUP).

A B-1B tipikus stratégiai nehézbombázó a klasszikus követelmény szerint: képes utántöltés nélkül nagytömegű bombát/rakétát/robotrepülőgépet interkontinentális távolságra szállítani, és onnan hazatérni. Nem tipikus viszont sok más szempontból.

Összehasonlítva 50-es évekbeli elődjével, a B-52-essel, megállapíthatjuk, hogy sebessége még a B-változatnak is mintegy másfélszerese, radarképe a gondos tervezésű sárkányszerkezetnek és a felhasznált radarhullám-elnyelő anyagoknak köszönhetően viszont csak 1 %-a B-52-esnek! Ezzel együtt nem számít lopakodónak, mint a B-2. Elektronikája alapból képessé teszi, hogy mélyen az ellenséges vonalak mögött, vadászkíséret nélkül okozzon érzékeny veszteséget az ellenségnek. Változtatható szárnyállású, amelyet többféle körülmények között is kihasznál. Hátranyilazva nagy sebességgel képes repülni akár földközelben is, valamint nagy hatótávolságot biztosít neki átrepülésnél. A kiterített szárny előnyeit fel- és leszálláskor használja ki, különösen, ha a támadás alatt álló bázist kell gyorsan elhagyni.

A hagyományos fegyverek használatára való átalakítással (CMUP) a gépet képessé tették tartósan néhányszor tíz méteres magasságban közel hangsebességgel való repülésre és onnan bombázás végrehajtására, így áthatolóképessége gyakorlatilag korlátlan lett. A manőverezés természetesen nem kézi vezérléssel történik, hanem a számítógéppel, amely a terepletapogató lokátor adatait használja.

Négy nagyteljesítményű, utánégetős hajtóműve van, amelyek a törzsbe vannak építve, hasonlóan a vadászgépekhez. Ez az elrendezés és maga a gép alakja is a vadászgépekhez hasonló manőverezőképességet tesz lehetővé 200 tonnás tömeggel! Ezt erős hajtóművei és változtatható állásszögű szárnyai mellett a pilótafülke mellett  lévő előszárnyaknak is köszönheti.

Elektronikája: előrenéző offenzív radar földön mozgó céljelző és terepletapogató módban is működhet. GPS-szel van felszerelve, amellyel a B-1-es néhány centi pontossággal képes meghatározni a helyzetét. Műhold irányítja az újonnan kifejlesztett JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák célbajuttatását is, de a fedélzeti GPS segít a hagyományos bombák célzásánál is. Természetesen radaros magasságmérője is van. Az elektronikus hadviselésre az ALQ-161A rádiófrekvenciás megfigyelő- és zavarórendszert használja, amely képes a hátulról érkező lokátorvezérelt rakétákat is zavarni. Kilőhető, sőt vontatható IR-csalival (ALE-50 Towed Decoy System) is fel van szerelve, mint az újabb F-16-osok. A védelmi elektronikája átfogó csomag, amely azonosítja a fenyegetést és azonnal indítja a megfelelős ellenintézkedést, mint radarzavarást, infracsapdák, vagy dipólkötegek kilövését. Ez a rendszer is bármikor átprogramozható, akár repülés közben is, függően az új, vagy változó fenyegetésektől.

Fegyverzet: 84 db Mk-82 (227 kg) hagyományos bomba, 30 CBU-87/89/97 kazettás bomba, vagy 24 GBU-31 907 kg-os JDAM/JSOW/WCMD/gravitációs bomba, Mk-62 tengeri aknák, AGM-154 JSOW, AGM-86 ALCM, AGM-129 ACM, AGM-137 TSSAM (ebből 12-t tud szállítani, a vázlaton nem jelölve) robotrepülőgépek hagyományos és nukleáris töltettel a két/három belső bombakamrában (az első kettő igény szerint összevonható az elválasztófal kivételével) és a szárnytő alatt. Önvédelemre külön fegyverzete nincs, csak kilőhető és vontatható infracsapdák, dipólkötegek.

Bevetések: A B-1B-ket az Öböl-háborúban nem vetették be, mert még nem készült el az átalakítás hagyományos fegyverzetre. Első bevetése a Desert Fox hadművelet volt 1998-ban, Irak ellen. A délszláv válságban, 1999-ben már kiterjedten alkalmazták, Afganisztánban, 2002-ben szintén. Eddig egy B-1B-t vesztett a USAF, amely egy afganisztáni bevetésre repülve az India-óceánba zuhant. A pilóták katapultáltak, valamennyiüket kimentették.

Műszaki adatok

Gyártó: Boeing, North American
Hosszúság: 44,5 m
Fesztáv: 41,8 m kiterjesztett, 24,1 m hátranyilazott szárnnyal.
Magasság: 10,4 m
Üres tömeg: 86 000 kg
Maximális felszállótömeg: 216 634 kg
Hajtómű típusa: General Electric F-101-GE-102 utánégetős sugárhajtómű
Hajtóművek száma: 4
Hajtómű teljesítménye: több mint 150 KN/hajtómű
Maximális sebesség: 1,25 Mach
Szolgálati magassági határ: 20 000 m
Szolgálati hatósugár: interkontinentális, utántöltés nélkül
Fegyverfelfüggesztési pontok: 3 bombakamral.
Személyzet: 4 fő: parancsnok, pilóta, támadórendszerek kezelője, védelmi rendszerek kezelője, katapultülésekben
Hadrendbe állították: 1985
Bevetették: Desert Fox (Irak, 1998), Szerbia, 1999, Afganisztán, 2002
Üzemeltető országok: csak az USA
Ára: több mint 200 millió USD
Ismert változatok: A, B

harcirepulo.hu