Első találkozás
A Terranok először akkor jutottak el a galaxis másik végébe, amikor egy műszaki meghibásodás letérítette a felfedező hajóikat a pályájukról. Az eredeti úti cél helyett három, a Koprulu szektorban lévő bolygóra zuhantak.
Néhány évtized alatt kolóniákat építettek ki, lakhatóvá tettek más bolygókat is, és konfliktusba keveredtek egymással. A Frakciók Háborújából (Guild Wars) a Terran Konföderáció került ki győztesen, az ő kezükbe került az egész telepes szektor.
A Terran kolóniák először akkor döbbentek rá, hogy nincsenek egyedül az űrben, amikor egy Protoss flotta jelent meg a Chau Sara világ felett. A fejlett idegen hajók figyelmeztetés nélkül felperzselték a bolygót.
A támadásból feleszmélt Konföderáció Edmund Duke ezredest küldte az ottani naprendszerben lévő másik lakott bolygó, a Mar Sara védelmére. Mindenki meglepetésére a Protoss hajók váratlanul visszavonultak. Duke büszkén győzelemnek könyvelte el az esetet.
Mar Sara
Eközben a Mar Sara felszínén Jim Raynor marsall egy vészjelzésre válaszolva egy Terran bázist fedezett fel, amit furcsa, idegen lények fertőztek meg. Tudván, hogy már nem lehetnek túlélők, az embereivel elpusztította a létesítményt.
A Konföderáció válaszul bebörtönözte Raynort és követőit. További jelentések érkeztek furcsa lények támadásáról a bolygó több részéről. A Konföderáció-ellenes csoport, a Korhal Fiai (Sons of Korhal) érkezése kellett ahhoz, hogy szervezett ellenállás alakuljon ki az idegenek ellen, akiket Zergeknek neveztek el.
A Zerg terjedését lehetetlen volt megállítani. Miután a lázadók kiszabadították, Jim bizonyítékot talált arra, hogy a Konföderáció számított a lények érkezésére. A lázadó vezérrel, Arcturus Mengsk-kel együtt evakuáltak mindenkit, akit csak tudtak a Mar Saráról, mielőtt a Protoss flotta visszatért és porig égette a bolygót.
Antiga Prime
Kiábrándulva a Konföderációból, Raynor csatlakozott a Korhal Fiaihoz. Az Antiga Prime bolygón Mengsk jobbkezével, Sarah Kerrigannal dolgozott együtt. Sarah régen a Konföderáció szolgálatában álló Ghost volt, míg Arcturus meg nem mentette az idegi reszocializációtól.
Mengsk bolygóméretű lázadást szított a helyi Konföderáció-párti vezetés ellen. A tábornokká előléptetett Duke megpróbált közbeavatkozni, de a hajóját megtámadta egy Zerg raj, és lezuhant. Arcturus merész ajánlatot tett Duke-nak: megmenti az életét, ha hajlandó osztagával együtt csatlakozni a Korhal Fiaihoz.
A Konföderáció erősítést küldött a bolygóra. Kerrigan és Mengsk egy szörnyű titkot fedeztek fel: konföderációs tudósok kifejlesztettek egy pszi jeladót (psi emitter), mely készülék magához vonzott minden Zerget, még csillagközi távolságokból is. E végzetes fegyver tesztelése csalogatta Mar Sarára és a többi bolygóra a lényeket.
Mengsk elhelyeztette a pszi jeladót az Antiga Prime legnagyobb Konföderációs bázisán és a megvadult Zerg hordák porig rombolták azt. Nem sokkal ezután, megjelentek a Protoss hajók és „megtisztították” a bolygót, ahogy tették azt a Chau Sarával és a Mar Sarával is.
Tarsonis
Mengsk végső állomása a Konföderáció központi bolygója, a Tarsonis volt. Jim és Sarah heves tiltakozása ellenére megparancsolta Duke-nak, hogy helyezzen el pszi jeladókat a sűrűn lakott bolygó felszínén. Ahogy a Zerg ellepte a bolygót, Raynor kételkedni kezdett Arcturus épelméjűségében, aki látszólag semmitől nem riadt vissza, amíg az a céljait szolgálja. De itt még nem látta, hogy milyen ember is valójában Mengsk.
Ez alkalommal Executor Tassadar, a Protoss flotta vezére földi egységeket is bevetett a bolygó megmentése érdekében. Meg is volt minden esélyük a sikerre, így Mengsk megparancsolta Kerrigan-nek, hogy állítsa meg őket. Kétkedve bár, de Sarah engedelmeskedett, és megígérte, hogy Tarsonis a Zerg által fog elpusztulni.
Zergek által bekerítve, evakuálást kért a bolygóról. Azonban Mengsk elárulta őt és csapatát, otthagyva őket a Zerg karmai közt. Raynor magából kikelve ellopta a Hyperiont, Arcturus zászlóshajóját, hogy visszasiessen a bolygóra, de már késő volt – Sarah-t elfogták a Zergek.
Jimmy,
hagyd a „hős lovag”-szöveget… Néha jól áll neked, de most… most nem. Nem kell
engem megmenteni. Tudom, hogy mit csinálok. A Protoss is jön, hogy elpusztítsa
az egész bolygót, nem csak a Zerg. Ezt azért tudom… mert csak. Ghost vagyok,
emlékszel? Ha elintéztük a Protosst, csak akkor foglalkozhatunk a Zerggel.
Arcturus értem fog jönni, ezt biztosan tudom.
KERRIGAN
A Terran Domínium megalakulása
Mindezek ellenére Arcturus győzelme biztosítva volt. Tarsonis elestével a Konföderáció összeomlott, a legtöbb túlélő pedig csatlakozott a Korhal Fiaihoz, ami így az elsődleges katonai szervezetté vált a Zerg ellen vívott harcban. A volt lázadók nagyon sok emberi életet megmentettek. Pár bolygó nem látta őket szívesen, de Mengsk-nek nem szakadt meg emiatt a szíve, hisz egy bolygó vezetése azt tesz, amit jónak lát.
Ahogy bolygó bolygó után hozzá fordult segítségért, Arcturus Mengsk bejelentette egy új kormány, a Terran Domínium megszületését, és egyúttal császárrá is koronáztatta magát. Gyors győzelmet ígért az idegen lények ellen.
Eközben Raynor rájött, hogy túl későn szeretett bele Sarah Kerrigan-be, így elhatározta, hogy bosszút esküszik érte.
Nem
leszek megállítva. Se általad, se a Konföderáció, se a Protoss által. Vezetni
fogom ezt a szektort, vagy végignézem, ahogy porrá omlik körülöttem!
ARCTURUS
MENGSK
Overmind
A Terranok azt hitték, hogy a Zerg egy ösztönök által vezérelt állatias faj, pedig valójában egy felsőbbrendű tudat, az Overmind irányította a Rajt a Cerebrateken keresztül. Az Overmind egy ígéretes személyt szerzett a Tarsonison, aki segíthet neki elérni a végső célját.
A kreatúra egy védelmező burokba csomagolva érkezett a vulkanikus Char bolygóra, ahol várta az újjászületését, hogy új mesterét szolgálhassa. Erős pszionikus kisugárzása Terran és Protoss csapatokat hívott a bolygóra, de a Zergek visszaverték a betolakodókat, és védelmezték szerzeményüket, amíg az teljesen át nem alakult. Megszületett valaki, valaki aki örökre meg fogja változtatni a Koprulu szektor jövőjét.
Sarah Kerrigan lépett ki a burokból, az Overmind hű szolgájaként. Az evolúciója felerősítette a pszionikus képességeit és hihetetlen fizikai erőt adott neki. Megszabadulva az emberi értékrendtől és erkölcsöktől, csak a Raj céljai lebegtek a szeme előtt.
A Pengék Királynője
A burokban töltött ideje alatt Kerrigan zavarodott és nyugtalan volt. Telepatikus úton volt társaitól, Jim Raynortól és Arcturus Mengsktől kért segítséget. Raynor elutazott Charra, hogy megmentse, Mengsk pedig Edmund Duke-t küldte érte, talán azért hogy megnyerje szövetségesként, talán azért, hogy tanulmányozza azt, ami megmaradt belőle. Bármi is volt a céljuk, mindketten későn érkeztek. Az átalakult Kerrigan elűzte a Terranokat a bolygóról.
Eközben az Overmind-ot súlyos veszteség érte. Executor Tassadar által vezetett Protoss csapatok lefoglalták Kerrigant és Zergjeit, mialatt Zeratul, egy Dark Templar, megölte az Overmind egyik Cerebrate-jét. A halott Cerebrate által irányított Zergek megőrültek és eszeveszett pusztításba kezdtek, így Kerrigan kénytelen volt őket elpusztítani.
Jól beszélsz,
Zergek Ágyasa. De bár az árnyékból támadunk rátok, ne hidd, hogy nincs
bátorságunk a fényben állni.
ZERATUL
De nem volt minden veszve a Zerg számára. Amikor Zeratul megölte a Cerebratet, egy pillanatra telepatikus kapcsolatba került az Overmind-dal. Abban a pillanatban az Overmind kiolvasta elméjéből a Protoss anyabolygó, az Aiur titkos helyét.
Régóta vágyott már az Overmind erre az információra. Biztosnak tűnt abban, hogy így a Raj végre legyőzheti és asszimilálhatja a Protosst. A Protoss DNS-t felhasználva, az Overmind megalkothatná a tökéletes gyilkoló gépezetet, és elsöpörhetné vele az Univerzumot.
Aiur megfertőzése
A Pengék Királynője levadászta a Char-on maradt Protossokat, a Zerg legnagyobb része pedig eközben megkezdte Aiur ostromát. Bár a bolygó lakosai hősiesen harcoltak, a Zergek ellepték annak tágas dzsungeleit, és az Overmind is leszállt a felszínre.
A Protoss kasztok közül a legmagasabbik, a Judicator kaszt vezette a népet a bolygón. A kormányzó testületükben, a Conclave-ben káosz uralkodott. Executor Tassadar, a Harcos Kaszt vezetője a távoli Char-on harcolt, és megtagadta a parancsot, miszerint fel kell égessen minden Zerg-fertőzött Terran bolygót. Most az Aiurt a Zerg infesztáció fenyegette.
Egy új Executort, Artanist jelöltek ki, hogy megvédje a bolygót, és jelentős sikeret is ért el Antioch-ban. Nem sokkal ezután Tassadar kapcsolatba lépett vele, és elmesélte a Char-on vívott csatákat, a Dark Templar felfedezését és Zeratul győzelmét a Cerebrate ellen.
Sötét testvérek
A Dark Templar kaszt évszázadokkal ezelőtt lett száműzve Aiurról, mivel megtagadták, hogy a Khala – egy telepatikus kapcsolat az összes élő Protoss között – részévé váljanak. Pedig a legtöbb Protoss úgy hitte, hogy a Khala mentette meg a fajt a bűnözéstől, polgárháborúktól, és így a kihalástól is.
Így, Tassadar együttműködése a Dark Templarral – még ha ez a közös fenyegetés, a Zerg ellen történt is – árulásnak minősült a Conclave szemében. Azt követelték, hogy térjen vissza Aiurra, de Tassadar nem engedelmeskedett, csak akkor fog visszatérni, ha az idő alkalmas rá, mondta.
Tassadar tanácsára Artanis taktikát váltott a Zerg ellen: csapatai nagy részével lefoglalta a fő Zerg seregeket, míg egy kisebb osztaggal kiiktatta az őket vezető Cerebratet. A lény halála összezavarta a Zerg erőket, de csak addig, míg az Overmind fel nem támasztotta vezetőjüket. Csak a Dark Templar által használt pszi energiák képesek arra, hogy véglegesen megöljenek egy Cerebratet. A Conclave megparancsolta Artanisnak, hogy harcoljon hagyományos módszerekkel, így megnyert egy csatát Scionban, de jelentős veszteségekkel.
Oldal tetejére |